Az első forgatási napon nem voltak nagy meglepetések: szemben a legtöbb HD-kamerával, jól lehet külsőben használni a Redet. Nem csúnyák a beégések, jól viseli a túlexpozíciót (persze azért nem olyan jól, mint a filmnyersanyag), kezelhetőek a problémák. A nap első felében javarészt szép kis közeliket vettünk föl a termékről, ajtócsapódásokról és fékező kerekekről — semmi különös. Aztán jött délután az első izgalmas snitt: a piros csodaautónak a történet szerint nyolc fővel megzsúfoltan kellett (volna) száguldania a pusztában. Na most erre se a kocsi tulajdonosa nem volt hajlandó, se a hatályos KRESZ nem adott felhatalmazást, úgyhogy a jelenet green screenben, egy „csőr” fantázianévre hallgató mechanikus karral lett forgatva. A csőr egy olyan cucc, amely köríven tudja forgatni a kamerát, esetünkben úgy, hogy végig a kör origója felé néz. A snitt izgalmasan sikerült (bár csak részben látható a film moziváltozatában, amikor feldobják a srácok a terméket a magasba), de mivel a nap lényegében hátulról kapta el a green screen vásznat, és két 12KW-os óriáslámpával próbáltuk kompenzálni az ellenfényt, feladtuk a leckét az utómunka csapatnak.

A Reddel forgatott kép köztudottan szépen lyukad, ha green screenről van szó. De ehhez fény kell. Sok fény és korrekt expozíció. Nekünk egyik sem adatott meg, lett bőségesen zaj a zöld felületen, úgyhogy a kompozitorok két napot töltöttek el a lyukasztással. Legközelebb szembe fordítjuk a vásznat a nappal :-)

A második nap kétharmada az egyetlen hazai motion control cucc-cal történő forgatással telt. Ez a felszerelés egy gyönyörű, számítógép vezérelte robot dolly és daru ötvözete. Már maga a fahrtsín felépítése is egy élmény, hiszen pallókra, tökéletes vízszintben lehet csak felszerelni a motion controlt (a fahrtépítés volt két óra). Ezt követően jön a programozás, hasonlóan, mint egy 3D-s programban: kulcspontokat adunk meg az időben, ezekhez rendeljük a kamera pozícióit manuális beállítással (tehát a gépen keresztül a fahrt úton lévő pozíciónk, magasságunk, a svenk iránya, minden pontosan beállítható), majd a robot „interpolál” az egyes kulcsok között, tehát összeköti őket. Aztán a kulcsok rakosgathatók, újabb kulcsokat adhatunk meg, törölhetjük a korábbiakat. Egy-két óra még elmegy ezzel a programozással is, viszont utána végtelen sokszor meg tudja milliméterre és kockára pontosan ugyanazt a mozgást ismételni a kamera. Amire nekünk nagy szükségünk is volt: a történet szerint ugyanis megáll az idő, és ez a snitt különböző rétegekből állt össze. Ráadásul kiegészült a jelenet 3D animációs elemekkel is (vízcseppek a levegőben állnak megdermedve), amihez a motion control cucc pontos adatfájlt adott (ez a fájl az egész kameramozgást pontosan megadja az animátoroknak, kockáról-kockára). Egy dolgot azért ebből is tanultunk: az ilyen forgatásokhoz mindig kell csúszka a kamera alá, különben félórányi offset-korrekció következik... A motion controlnak ugyanis az sem mindegy, hogy pontosan hol van a képérzékelő a térben...

A távvezérléshez egy ARRI Lens Control System (LCS) rendszert fogunk használni, ami az európai filmiparban széles körben elterjedt ARRI szabványoknak megfelelően tud csatlakozni a filmkamerákra. Mivel a RED alapból nem támogatja ezeket az ARRI szabványokat, így három fontos dolgot kellett megoldanom:

1. A SCOPRIO II-nek el kell tudnia látni árammal a RED-et.
2. A RED-nek táplálnia kell az LCS-t.
3. Az LCS vezeték nélküli távvezérlőjével el kell indítani a RED-et.

Szerencsére az első problémára már volt megoldásunk, mivel az egész RED rendszerünket szabványos XLR-4 áramellátással építettem, ami kompatibilis a skorpióval.

A második és harmadik kérdés erősen összefügg egymással, ugyanis az LCS mindkét funkciót a motorvezérlő egység ARRI RS csatlakozóján keresztül intézi. Ez egy spéci 3 tűs Fischer csatlakozó, ami gyakorlatilag minden ARRI kamerán megtalálható a múlt század második fele óta. Nem úgy a RED-en...

A feladat tehát az volt, hogy a RED AUX — távindító és tápkimenet LEMO — csatlakozóját át kellett alakítani egy ARRI RS aljzatra, ráadásul úgy, hogy a tápfeszültség és az indító jelek is megfelelően konvertálódjanak.

Azt a megoldást választottam, hogy a kameránkhoz már létező, és ARRI kompatibilis „power box” dobozba beépítek egy RS aljzatot. A dolgot még annyival spékeltem meg, hogy a doboz tetejére elhelyeztem egy extra indító- és kockázógombot, amit pár hete egyik segédoperatőrünk javasolt. Az eredmény: egy ARRI kompatiblis távindító lehetőség és egy könnyen elérhető és programozható GPI trigger a kamera oldalán.

Még ma este el is szaladtunk a Vision raktárába, hogy leteszteljük a dolgot. A kamera által táplált LCS gond nélkül meghajtott két motort — egyet az élesség, egyet pedig a blende állításához —, a felvétel pedig a rádiós távindítóval akár 50 méterről bármikor indítható.

Maga az indító elektronika nem egy szörnyen bonyolult dolog, néhány ellenállás, LED, egy tranzisztor és egy zéner dióda az egész. Kapcsolási rajzot találtam a reduser fórumon, amihez képest csak egy kicsit kellett változtatnom, hogy megfeleljen az elvárásaimnak. Alapvetően ezeket akartam elérni:

• Legyen elég kicsi, hogy elférjen a segédoperatőr tenyerében (és persze a már úgyis zsúfolt kameraládában).
• Ne lehessen véletlenül ráindítani vagy leállítani vele a kamerát (tapasztalatom szerint egy forgatáson a távindítók néha olyan helyen „kallódnak”, ahol nem lehet folyamatosan ügyelni rájuk).
• Jobb és bal kézzel is könnyen használható legyen (ez nem csupán kényelmi szempont, néha létkérdés, hogy a segop másik keze a follow-focuson vagy az íriszgyűrűn legyen).
• Jól látszódjon rajta, ha áram alatt van, és ha forog a kamera (egy csomó találgatástól megkímél, amivel időt lehet spórolni).
• Érjen fel kényelmesen akár egy 30 méteres daru tetejéig.
• Profin nézzen ki.

Ami elsőre nagyobb kihívásnak tűnt, az a megfelelő csatlakozók és kábelek beszerzése. A LEMO csatalakozók gyártója egy svácji cég, akikkel már tavaly ősszel felvettem a kapcsolatot egy árajánlat erejéig, és kiderült, hogy van Budapesten egy gyáregységük, ahonnan vásárolni is lehet. Most újra rákérdeztem, és nagy szerencsémre voltak raktáton azok a négy tűs LEMO dugók, amik a RED AUX csatlakozójához kellenek. Meg is rendeltem őket, és másnap ellátogattam a Vágóhíd utcába. Azért a dolog persze nem volt ennyire egyszerű, hiszen ez nem egy szokványos kiskereskedelmi bolt, hanem egy gyár raktára, de röpke egy órás adminisztráció és néhány tízezer forint árán sikerült megszereznem, amit akartam.

A csatlakozás másik kulcseleme a megfelelő kábel. Ugye az ereknek elég vastagnak kell lenniük, hogy nagy távolságra is elhordjon a jel, ugyanakkor a külső átmérőnek be kell férnie az ici-pici LEMO csatlakozóba. A kábelnek elég rugalmasnak kell lennie, hogy bírja a gyakori összetekerést és kibontást, a köpenynek viszont elég erősnek ahhoz, hogy túlélje, ha egy komplett stáb tapossa. A megoldást egy óbudai kábelszaküzletben találtam meg, amiről közben azt is megtudtam, hogy 0-24-ig nyitva van. Ki gondolta volna, hogy találni Budapesten éjjel-nappali elektronikai boltot?

Olyan konfigurációban gondolkodtam, hogy az a lehető legtöbb felhasználási helyzetben hasznos legyen, így végül az alábbit ötlöttem ki: a távindító doboz egy 3 méteres kábelre kerül, amihez készítettem egy 7 és egy 30 méteres LEMO hosszabbítót. Így összesen akár 40 méterre is kihúzható, de a rövid kábellel egy műtermi mini-jibes vagy dollys konfigurációban is megállja a helyét.

A dolog összeszerelése a csatlakozók és a doboz kis mérete miatt persze komplikáltabbnak bizonyult, mint gondoltam, de a végeredmény nagyon szép lett. A legnagyobb örömöm az volt, hogy amikor a kész dobozt először rádugtam a kamerára, az azonnal gond nélkül működött. Semmi debugolás és alkatrész méricskélés: a kamera akár 40 méter távolságból is parancsszóra indul. Ezzel még egy kisebb rakétakilövést is fel lehetne venni. Irány az ég!

A CF kártyás megoldás megbízhatósága mellett ezek az érvek szólnak:

• A kártyamodulban nincsenek mozgó alkatrészek. Ebből egyenesen következik, hogy jobban bírja a rázkódást, és itt nemcsak kézikamerás felvételekre gondolok, de a rezgések akár egy autofahrtnál vagy légifelvételnél is gondot okozhatnak a winchesternek.
• A kártyára kevesebb fér. Igen, és ezt a dolog előnyének tartom. Egyszerűen nem érzem magam biztonságban, ha arra gondolok, hogy egy egész napnyi forgatott anyag zötykölődik a kamera hátán minden átállásnál. A kártyáról az értékes felvételek rövid idő után archiválásra kerülnek, ami két példányos, nyugodtabb és ellenőrzöttebb körülmények között tárolt másolat.
• A kamerára szerelt winchester nehezebb. Jó érzésű kameraasszisztens pedig nem terheli az operatőr vállát semmivel, ami nem feltétlenül szükséges. A RED drive és a hozzá tartozó keret súlya egyáltalán nem elhanyagolható tétel, ha a kamera egész nap kézben van. Az első produkciónk pont egy kézikamerás nagyjátékfilm volt, ami többszörösen is igazolta ezt az állítást.
• A kártyaolvasó a merevlemeznél lényegesen kevesebbet fogyaszt. A kisebb fogyasztás miatt a kamera kevesebb akksicserét igényel, ami sokat egyszerűsít egy forgatáson, főleg, ha hosszú ideig vagyunk külsőben, áram és töltési lehetőség nélkül.
• A memóriakártya könnyebben pótolható, szükség esetén gyorsabban bővíthető. Merevlemezes rögzítőt csak Kaliforniából, a RED-től lehet rendelni, így ha az meghibásodik, elég macerás és költséges is újat berendelni. A megfelelő CF kártyát viszont itt az országban is könnyen meg lehet venni, és anyagilag sem olyan megterhelő. A helyszíni archiváló rendszer kapacitása pedig bármelyik számítástechnikai bolt raktárkészletéről bővíthető.

És hogy ne tűnjek teljesen elfogultnak, íme az ellenérvek is:

• A kártyára egyszerre csak 5-6 percnyi anyag fér. Színigaz, bár a pontos érték a felbontástól, a tömörítési beállításoktól és a hangcsatornák számától is függ. Ez a pár perc nagyjából megfelel egy 120 méteres 35mm-es filmtekercs kapacitásának, így a filmhez szokott embernek nem is okoz fennakadást. Kártyát cserélni ráadásul gyorsabban megy, mint filmet fűzni. A dolog akkor tud kínos lenni, ha a rendező 15 perces hosszú beállításokban gondolkodik, de erre az esetre a HDD rögzítés természetesen a Gardennél is igényelhető.
• A CF kártya lassabb, mint a RED drive. Ez valós korlátja a dolognak, a teljesítménybeli apró különbség leginkább lassításnál jelentkezik. Míg merevlemezre akár 120 kockás sebességgel tud írni a gép, addig a memóriakártyánál 110 kocka a felső határ. Én azt gondolom, hogy ezért az adatbiztonság bőven kárpótol minden produkciót, és ha nagyon kell az az extra sávszélesség, akkor kerítünk egy winchestert. Nem arról van szó, hogy nincs, inkább csak nem ajánljuk.